A szerelmes, önfeláldozó, féltékeny, összetört nők hangja vagyok

A férfit, aki nekik hátat fordítva álmodik egy izgalmasabb életről. Azok hangja vagyok, akiket a párjuk sosem vett nőszámba. Mert mindenki más okosabb, dögösebb, szebb és jobb volt. De ezek a férfiak beérték velünk, és nekünk kutya kötelességünk volt egy-egy kényszerűen odavetett törődésmorzsának is végtelenül örülni.

Tudod, arra gondolok, mikor belül pontosan érzed, hogy csak egy rabszolga vagy a párod mellett. Azonban ezek ellenére még mindig annyira szereted, hogy elhessegeted magadtól az igazságot, és simán hazudod a barátok szemébe is, hogy ő egy jó ember és nagyon szeret téged. Pedig pontosan tudod, hogy a valódi szeretet nem itt kezdődik.

Az önfeláldozó nők hangja vagyok.

Azoké, akikről régen azt gondolták, hogy okosak és nagyon jól látják az élet dolgait, de a szerelem buta libát nevelt belőlük - legalábbis a külvilág szerint. Akikről az egész város tudja, hogy amíg ők munka után hulla fáradtan is csinálják a háziasszonyi teendőiket, addig a párjuk járja a várost, szórakozik, és teljesen jól érzi magát ebben a szerepben. Mintha nem is tartozna senkihez. És te otthon épp fáradtan a konyhaszékre huppanó, homlokodról izzadságcseppeket törölgető, kimerült nő - aki egyedül a párodért teszed, amit - pontosan tudod, hogy még csak egy köszönömöt sem kapsz majd.

Kvázi rá áldozod a legszebb éveid, és miatta nincs neked is néha egy-két kellemes, csajos estéd. Na nem azért, mert tiltaná, hanem mert megint őt helyezed magad elé. Na, de várjunk csak! Akkor ki is a hibás? Nem fontos. A kulcs épp kattan a zárban, és te minden fáradtságot félretéve szívből örülsz annak, aki majdhogynem csak rabszolgának tart.

A féltékeny nők hangja vagyok.

A féltékenyeké, akik nem rejtik véka alá a félelmeiket. A féltékeny nők helyett írok, akik gyomra már attól görcsbe ugrik, ha a párjuk ránéz egy másik nőre. Na, persze azért nem mind vetélytárs, többnyire csak az, akit jobbnak tartanak saját maguknál. Aztán, ha ez nem lenne elég nevetséges már önmagában is, hangot is adnak a nemtetszésüknek - mindkettőjükből, sőt, esetenként a harmadik félből is hülyét csinálva.

Mert az már eszükbe sem jut, hogy értékesek, és menjen a fenébe, akinek más kell. Önbecsülés már rég nincs. Ez már csak a rabszolga pozíció megtartásáról szól, amit a féltékeny fél még rangnak hisz, és képtelen észrevenni, hogy csak azért kell ebbe a kapcsolatba, hogy a férje kényelmesen élhessen.

Az összetört nők hangja vagyok.

Akik egyedül sírnak a fürdő ajtaját magukra zárva, mert ha a párjuk rajta kapja őket, még ezért is gúnyt űz majd belőlük. Az összetört nők hangja vagyok, akik már nem bírják elnyomni magukban a vészcsengőket, de legalább az megengedett, hogy szenvedjenek, ha boldogok nem lehetnek.

Az erős, boldog nők hangja vagyok.

Az erőseké, akik végre rájöttek, hogy nem függnek senkitől, a boldogság is egyedül csak rajtuk áll. Az erőseké, akik a múltjukra tekintve - dacára a sok szenvedésnek - csak mosolyognak. Akik hálásak a fájdalomért, a megaláztatásokért, mert emiatt tudják értékelni az életükbe toppanó jót. A valódi jót. A társat, aki értékeli őket. Aki nem csak szavakat ad, és aki nem felejt el szeretni egy pillanatra sem.

Akkor sem, ha szavaik már nincsenek, csak a néma ölelések. És ez a társ akkor is ott lesz, ha a múlt sérelmei miatt a boldog nő néha félni fog, hogy az a sok rossz újra megtörténik. De ezek a nők már tudják: mindenből van kiút. És hogy a saját boldogságuknál egy férfié sem lehet fontosabb. Kivéve, ha majd a saját gyermekük útját kell egyengetniük, de ez már egy másik történet.

Forrás: she.hu